Rólunk
Szervezetünk célja, hogy az IKT módszert elérhetővé tegye, népszerűsítse és az IKT képzését biztosítsa. Nézd meg, kik vagyunk, és mindezt hogyan tesszük lehetővé!
Szervezetünk célja, hogy az IKT módszert elérhetővé tegye, népszerűsítse és az IKT képzését biztosítsa. Nézd meg, kik vagyunk, és mindezt hogyan tesszük lehetővé!
Szervezetünk célja, hogy az IKT módszert elérhetővé tegye, népszerűsítse és az IKT képzését biztosítsa. Nézd meg, kik vagyunk, és mindezt hogyan tesszük lehetővé!
Magyarországon 1997 óta van jelen az integrált kifejezés- és táncterápiás módszer. Az Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület (IKTE) 2011-ben azzal a céllal alakult, hogy a módszert népszerűsítse, elérhetővé tegye illetve a módszer képzését biztosítsa. A már végzett szakembereknek fórumot és közösséget biztosít, programokat szervez és lehetőséget nyújt a közös gondolkodásra. Egyúttal az egyesület nyitott szakmai együttműködésekre, melyek célja jellemzően a módszer adaptációja, alkalmazásának lehetőségeinek bővítése, szakmai fejlesztésének előmozdítása.
Az egyesület 2012 óta aktívan vesz részt nemzetközi pályázatokban, szakmai együttműködésekben jellemzően az ERASMUS+ program keretein belül.
Az egyesület non-profit, közhasznú így többek közt jogosultak vagyunk arra, hogy az adózók személyi jövedelemadójuk 1%-ával munkánkat támogathassák. Tagjaink önkéntes munkával, adományok segítségével tartják fenn az Egyesületet.
Az IKTE küldetése az, hogy szakmai fórumokon képviselje, népszerűsítse és továbbfejlessze az integrált kifejezés- és táncterápia módszerét, ezzel lehetőséget teremtsen a személyes bontakozásra mozgáson, alkotáson, kapcsolódásokon és mindezekre való reflektáláson keresztül.
Ezt a célt szolgálják az általunk szervezett csoportok, rendezvények, képzések.
A legtöbb programunkon való részvételhez nem szükséges tagnak lenni, azok nyilvánosak. Ugyanakkor vannak olyan lehetőségek, melyek csak az Egyesület tagjainak elérhetőek. Tagként is tudod munkánkat, céljainkat támogatni.
Időről időre szakmai eseményeket, továbbképzéseket szervezünk, esetenként külső szakembereket is meghívva. Ezek során közösen gondolkozunk a módszer továbbfejlesztésén. Itt egyéni, szakmai kérdésekre is sor szokott kerülni.
Az Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület közhasznú egyesület. Így jogosultak vagyunk arra, hogy az adózók személyi jövedelemadójuk 1%-ával munkánkat támogathassák.
A felajánlott összegeket a módszert bemutató rendezvényünk finanszírozására fordítjuk.
Örömmel és köszönettel fogadjuk felajánlásodat!
Egyéb támogatási lehetőségek:
Szívesen fogadunk a munkánkhoz szükséges eszköz vagy terem felajánlást.
Amennyiben önkéntes munka lehetőséget keresel, örömmel fogadunk az alábbi területeken:
Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület
Nevének rövidítése: IKTE
Alapítva: 2011. április 27.
Székhelye: 1158 Budapest Adria utca 51
Nyilvántartásba vételi okirat száma: 11. Pk. 60.170/2011/3.
Nyilvántartásba vétel időpontja: 2011. május 13.
Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Fővárosi Bíróság
A társadalmi szervezet sorszáma: 14400. sorszámú közhasznú szervezet
Adószáma: 18217861-1-42
Statisztikai számjele: 18217861 8690 529 01
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/002522
Bankszámlaszáma: MagNet Bank 16200209-17070971