SZÜLŐ JÁTÉK Játszunk, hogy jobb szülővé válhassunk! (PARENT PLAY Let’s play to become a more successful parent)

A projekt címe: “SZÜLŐ JÁTÉK Játszunk, hogy jobb szülővé válhassunk!” (PARENT PLAY Let’s play to become a more successful parent)
A projekt száma: 2012-1-HU1-GRU13-07134
Megvalósítás ideje: 2013.06.30 – 2013.07.07
Támogató program: Grundtvig felnőtt tanulói műhely
Támogató program linkje: Az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulási programja már nem létezik ebben a formában
A projekt célja: Műhelyünk fő célja az volt, hogy elősegítsük a résztvevők sikeresebb szülővé válását a gyermekek fejlődésének követésével és a játék fejlődésének útján. A 8 napos program során a résztvevők átélhették a gyermekkor legfontosabb állomásait, a csecsemőkortól kezdve a kisgyermekkoron át a tinédzser évekig – egy sor játékkal, kreatív művészeti tevékenységgel és tapasztalatok megosztásával.
Célcsoportja: Felnőttek, szülők
Partnerek: A Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesülettel (MMTE) közösen megvalósított
Rövid összefoglaló (mit valósítottunk meg): Hollókőn 8 országból érkező 23 résztvevővel tartottuk meg a programot, melyet a két egyesület szakemberei közösen vezettek.

A workshopon a Pszichodinamikus Tánc Mozgás Terápia, az Integrált Kifejezés- és Táncterápia, valamint a Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápia eszközeit és munkamódszereit használtuk. Mozogtunk, táncoltunk, festettünk és rajzoltunk, zenéltünk, különböző játékokat játszottunk többek között. A verbális visszajelző körök a műhely lényeges részét képezték.

Minden nap egy másik korcsoportra koncentráltunk a jellegzetes, életkorra jellemző játékformákon keresztül, annak érdekében, hogy az adott korosztályhoz tartozó gyermekek szülői hozzáállásával, készségeivel, kompetenciáival dolgozzunk-interkulturális, európai közegben.

Ajánló/idézet 1 db: „A játék teljesen új tartalommal töltődött meg. Már nem mint egy szülői feladat tekintek rá, hanem mint lehetőségre hogy a gyermekemhez és magamhoz egyaránt közelebb kerüljek. A játék komoly dolog, amit az itt töltött napok során újra felszabadultan fedeztem fel a festés, a csepphinta, a gyerekjátékok során.”
A projekt oldala:
Letölthető anyagok: